SZJA-bevallás 2017

hétfő, január 9, 2017

  A munkáltatók és a kifizetők adatai alapján a bérből és fizetésből élők személyi jövedelemadó-bevallása összeállítható. A NAV tehát idén először, ezeket az adatokat felhasználva mintegy 3,8 millió adózónak készíti el az szja-bevallás tervezetét. Az idei személyi jövedelemadózásról szóló tájékoztató leveleket hétfőtől kézbesíti a posta, ebből mindenki tájékozódhat az idei újdonságokról, illetve arról, hogy milyen feltételek esetén nem tartozik azok közé, akiknek már az adóhatóság készíti el a bevallását. Az adóbevallási tervezetet az adóévet követő év március 15-ig közzéteszi az ügyfélkapu használatával egy erre a célra létrehozott elektronikus felületen. Aki nem rendelkezik ügyfélkapuval, az március 15-ig kérheti akár sms-ben, akár a NAV honlapján, telefonon vagy az ügyfélszolgálaton, hogy a NAV a bevallási tervezetet papíralapon, postai úton küldje el neki. A kérelemnek tartalmaznia kell az adózó születési időpontját és adóazonosító jelét is.

Az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők valamint az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek részére nem készít a NAV adóbevallási tervezetet.

Akiknek a NAV elkészíti az szja-bevallást:

A bérből és fizetésből élőknek

  • A NAV csak azoknak tudja elkészíteni az adóbevallását, akik kizárólag kifizetőtől, vagyis munkáltatótól kapnak jövedelmet, mivel csak arról van tudomása. Például ha valaki kiadja a lakását, az abból származó jövedelmet magának kell bevallania, anélkül az adóhatóság arról nem tud.

Csak kedvezmények nélkül

  • Azoknak sem tudja elkészíteni megfelelően a bevallását a NAV, akik családi adókedvezményt vagy házassági adókedvezményt akarnak igénybe venni, hiszen az adóhatóság nem tud, nem tudhat arról, ha valaki megházasodik vagy gyermeke születik.

  Fontos, hogy mindenki nézze meg a tervezetet ügyfélkapun vagy a postán kapott formában, esetleg az ügyfélszolgálaton, mert az állampolgárok felelőssége, hogy jövedelmükről precíz bevallás készüljön, abból ne hiányozzon semmi. Aki tehát bármilyen kedvezményre jogosult, vagy a bérén kívül egyéb bevételt is szerzett, az feltétlenül gondoskodjon arról, hogy a kapott tervezet kiegészítésre kerüljön. Szükség esetén kérje szakember segítségét. Lényegesen olcsóbb egy szakemberrel átnézetni, kiegészíttetni a NAV által készített tervezetet, mint elesni egy lehetséges kedvezménytől, vagy éppen egy bevallani elfelejtett jövedelem miatt viselni egy büntetés következményeit.

  

A honlapunkon található hírek figyelemfelhívó jelleggel készültek és csupán tájékoztatásul szolgálnak olvasóink számára. Az itt szereplő információk nem helyettesítik a szakmai tanácsadást.

Kövessen minket!

Cégadatok

Erkazo-Plusz Kft.
3529 Miskolc
Soltész Nagy Kálmán út 122.

E-mail:info@erkazoplusz.hu

Tel.: +36 46 504-931

Mobil:
+36 30 85 48 073
+36 30 49 41 101

Adószám: 11069014-2-05